Tudsz-e jól viccet mesélni?
A nevetést, a viccek hatásmechanizmusát, a humor minőségét, terjedését különböző elméleti kutatók is gyakran teszik vizsgálatuk tárgyává, sok filozófiai, esztétikai, pszichológiai, irodalmi tanulmány is született már erről a témáról.
Az egyik „kutatási” téma például az, hogy hogyan születnek a viccek szereplői? Mert a vicceknek vannak „hőseik”, anyósok, szőke nők, nyuszikák, és persze Móricka, Arisztid és Tasziló, Kohn és Grün, meg az agresszív kismalac...
Külön kategóriát képviselnek a rendőr-viccek. Ezekben a viccekben a rendőr néha faragatlan, néha műveletlen, néha bumfordi ugyan, de a humorérzék ugye fontos a mindennapi élethez egy rendőrnek is. A rendőr viccek legjobb közönsége természetesen egy vagy több rendőr, ők értik a legjobban a poénokat, nemde?
A derű nélkülözhetetlen
Minden pszichésen egészséges ember szívesen hallgatja és meséli a jó vicceket. A derűs személyiségek felszabadultan tudnak nevetni. A társadalomban, a kisebb-nagyobb közösségekben a humor egyfajta tükör, amely rámutat a problémákra, különböző magatartásformákra, helyzetekre, amelyek megértek a kifigurázásra.
A jó viccmesélő adottságai
Egy-egy szellemes, tréfálkozó, adomázó, csipkelődő történet elmesélése azonban nem mindenkinek sikerül jól. Személyes adottságok kellenek ehhez is. Vannak emberek, akikből szinte „folynak” a viccek, poénjaik minden társaságot feldobnak, könnyen kirobbantják a nevetést. A jó viccmesélőnek kell, hogy legyenek színészi képességei: gesztusai, arcmimikája, megfelelő beszédtempója, változatos hangszíne, tudjon hatásszüneteket tartani, érdekes mozdulatokkal kísérni a mesélést. Kell, hogy legyen kiváló memóriája, hogy a több ezernyi viccből, a jobbnál jobb poénokból mindig éppen az aktuális társasági témához passzolót tudja előadni.
