Beilleszkedés egy új munkahelyre

A szakképzett, jól teljesítő munkaerő “hiánycikk” lett az utóbbi években sok “kékgalléros” munkakörben Magyarországon. Ez jelentősen átalakította a cégek HR-eseinek munkáját, hiszen már nem a cég választ a jelentkezők tömegeiből, hanem a jelöltek döntik el, hogy éppen az adott cégnél kívánnak-e dolgozni, vonzó-e számukra az állásajánlat.

Beilleszkedés egy új munkahelyre

Miután megszületett a megállapodás a cég és a munkavállaló között, fontos, hogy az idő- és költségigényes toborzási folyamat során megszerzett szakember jól érezze magát az új munkahelyen és tartós pillére legyen munkájával a vállalkozás sikerének.

Átlátni a cég működését

A gyors beilleszkedés a munkaadónak és a munkavállalónak is érdeke, törekednek erre a magyar vállalkozások is. Minél hamarabb átlátja a vállalat működését, a szervezeti kultúrát, hagyományokat, megérti az elvárásokat, annál hatékonyabban tud dolgozni. Ezért fontos, hogy az új dolgozó a belépésekor kapjon egy ütemtervet, annak részletes leírásával, hogy mikor hova kihez kell mennie, ott mit kell intéznie, milyen dokumentumokat kell vinnie. Ez munkakörönként nagyon változó lehet, de jellemzően belépőkártya-átvétel, egészségügyi vizsgálat, munkaruhapróba, szerszámfelvétel, munkavédelmi oktatás, bankszámlaszám leadása a fizetéshez, és hasonló elintézendők vannak. E folyamat szervezettsége erős első benyomást tesz a dolgozóra, elköteleződése a cég iránt már ebben a fázisban jelentősen növelhető.

Kékgallérosok okostelefonnal

A HR-eseknek a kékgalléros munkavállalók esetén fontos az üzenetközvetítés módjának helyes megválasztása. Ők nem ülnek egész nap az íróasztali számítógép előtt, tehát számukra az okostelefonjukra eljuttatott információk a legkönnyebben fogadhatók. A fiatalabb, képzett munkavállalók mindegyikének van már okostelefonja - célszerű az üzeneteket, tájékoztatókat erre az eszközre küldeni, jól olvasható formában szerkesztve, a korábban megszokott, és bizonyos munkakörökben nehezen kezelhető “papírozás” helyett.